2012. január 8., vasárnap

1. hét: Az évvel a blogom is elrajtol.

Januárban elhatároztam, hogy idén sokkal több időt szentelek a kreatívoskodásnak, mint tettem azt tavaly, vagy előtte. Ösztönöz az, hogy vannak, akiket nagyon szeretek, és nekik bármikor képes vagyok alkotni egy kis meglepetést (no meg persze magamnak is), és ösztönözni fog remélhetőleg ez a blog is, ahová hetente töltöm majd fel az adott héten készített alkotásokat. Ösztönöz, hiszen alkotás nélkül nem lesz blogbejegyzés sem. :)
A blogírással már régóta kacérkodtam egyébként, de csak most volt merszem belevágni. Annyi szép és igényes blog van, és annyi ügyeskezű alkotó, hogy sokszor kevésnek éreztem magam ehhez az egészhez. Hiszen én nem vagyok profi, csak egyszerűen imádok alkotni. Nem igazán használok drága, nehezen beszerezhető alapanyagokat, igyekszem inkább ötletesen, költséghatékonyan elkészíteni a tárgyaimat, melyek mindig szeretettel készülnek.
Van egy honlapom is, a http://www.dittisdolgok.ucoz.hu/, ahol a korábbi munkáimat is olvashatjátok, illetve egyelőre ott rögzítem az adott tárgyak elkészítésének menetét is. A honlapom tavaly ősszel indult útjára, és bár van még mit szépíteni rajta, de már most igazán büszke vagyok rá. Főleg ha hozzávesszük a csökevényes számítástechnikai ismereteimet.  :)

Nos, akkor lássuk az első hét termését.

Készült két gombvirágcsokor. Egy barack színű és egy lila-sárga kompozíció. Mindkettőt nagyon megszerettem. Borzasztóan könnyű elkészíteni, a végeredmény pedig magáért beszél. Leírás itt és itt.






Decemberben kedvet kaptam a zoknilények gyártásához, és januárban folytattam ezt a hóbortomat. Zénó, a zoknikukac már teljesen saját ötlet alapján készült. Pihe-puha zokniból. :) Az elkészítés menete itt olvasható.





És az ékszereimet is rendezgettem. Ez még nem a végleges verzió, de legalább már csináltam valamit. :)



Illetve készült egy egyszerű, de nagyon mutatós karkötő-fülbevaló-gyűrű kombó is az egyik felsőmhöz. A kép nem igazán adja vissza, hogy milyen a valóságban, de higgyétek el, amilyen egyszerű, olyan elbűvölő.

Folyt köv. egy hét múlva. :)
És ma hallottam egy japán mondást, ezzel búcsúzom: "Ha mosolygunk, velünk vannak az Istenek".

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...